Könyvajánló

 

Az első ajánlott könyv mondanivalója a szociális vállalkozásokról szóló interjú szemléletével cseng össze: (1) Ken Blanchard: Vezetés magasabb szinten. A második könyv az Apple történetét mutatja be részletesen a közölt cikktől eltérő szemléletben:  (2) Jeffrey Young, William L. Simon: Steve Jobs és az Apple sikertörténete.

 

Vállalatépítő szerkesztőség

 

 

 

Ken Blanchard: Vezetés magasabb szinten

 

„Mi is a vezetés? A vezetést hosszú ideig, mint befolyásolási folyamatot definiáltuk. Azt gondoltuk, hogy – akár a munkában, akár a magánéletben – az a vezetés, ha megpróbáljuk befolyásolni mások gondolatit és tetteit azért, hogy elérjenek egy célt. Az utóbbi években azonban a hangsúly már nem a célok elérésén volt, és a vezetés definíciója is megváltozott: vezető az, aki képes másokat azáltal befolyásolni, hogy kibontakoztatja a bennük rejlő lehetőséget és potenciált, a közjó érdekében. Miért ez a változás? Azért, mert ha a vezetés definíciója a célok elérésére összpontosít, akkor azt hihetjük, hogy a vezetés csupán az eredményekről szól. A magasabb szintű vezetés esetén azonban a célok elérése már kevés. Ebben az új definícióban kulcsszó a „közjó” – vagyis az, ami minden érintettnek a legjobb. Úgy gondoljuk, hogy a vezetés egy magasabb rendű hivatás. A vezetőt ne csupán személyes célok elérése vezérelje, legyen ennél nemesebb küldetése is! Mi ez a nemesebb küldetés? Semmi esetre sem az önző pénzhajhászás. … Az önmagukat szolgáló vezetőknek eszükbe sem jut, hogy a vezetés nem csupán róluk szól, hanem arról is, hogy szem előtt tartsák azoknak az érdekeit, akiket szolgálnak. És arra sem gondolnak, hogy tisztelettel viseltessenek minden érintett iránt, törődjenek és korrekten bánjanak velük. Minden csak arról szól, hogy a saját érdekeik érvényesüljenek. Csak az tud magasabb szinten vezetni, aki felismeri, hogy ez az egész róla szól.”

 

Ken Blanchard

 

 

 

 

 

 

Ken Blanchard: Vezetés magasabb szinten   HVG Kiadó, Budapest 2010.

 

 

 

 

 

Jeffrey Young, William L. Simon: Steve Jobs és az Apple sikertörténete

 

Mai szemmel az Apple története nagyon „sablonosan” indult. Az 1970-es évek Amerikájában három vállalkozó szellemű fiatalember úgy döntött, hogy a lenti garázsban alapít egy számítástechnikai céget. Az első számítógépük az Apple I nem jött be, de a második próbálkozás az Apple II már sikert aratott, az áttörést a Macintosh gépek hozták el. Később is nagy bukások, és óriási sikerek övezték az utat. A történet fordulatos, például 1985-ben Steve Jobs-t kirúgták az Apple-től, majd visszakerült, és sikerre vezette a visszaeső céget. Ma az Apple a csúcson van, meghatározó például az okostelefonok piacán – ki ne hallott volna például az iPhone-ról, az iPad-ről?

 

A történésekben meghatározó volt Steve Jobs személyisége – a könyv szemléletesen ábrázolja egyben az üzleti zsenialitást, a lendületet, a dominanciát, a gátlástalanságot és az empátia hiányát.

 

A könyv szól az oldalszálakról is, melyekben Steve Jobs-nak szerepe volt – például a Pixar animációs stúdió felemeléséről.

 

A 400 oldalas könyv regényszerűen mutatja be Steve Jobs különleges egyéniségét, és az Apple nem minden napi történetét. Kitűnő könyv, feltétlenül ajánlott olvasmány.

 

 

 

 

 

 

Jeffrey Young, William L. Simon: Steve Jobs és az Apple sikertörténete   Lexecon Kiadó, Győr 2009.

 

[ vissza ] [ hozzászólás ]
0

Fellépés a Vállalatépítő portál nyitólapjára