Könyvajánló

  

Az első, egyébként frissen megjelenő könyv Dr. Szirmai Péter ajánlásával került könyvajánlónkba: (1) Dr. Vecsenyi János: Kisvállalkozások indítása és működtetése. A második könyv a Google-ról szóló cikkünkhöz kapcsolódik: (2) David A. Vise: A Google sztori.

 

Vállalatépítő szerkesztőség

  

  

Vecsenyi János: Kisvállalkozások indítása és működtetése

 

A könyvhöz Dr. Szirmai Péter írt ajánlót, ezt adjuk most közre:

 

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik vállalkozás indításán gondolkodnak, segítse őket abban, hogy elkerüljék a kezdőkre leselkedő veszélyeket.

 

Ajánlom a könyvet azoknak is, akik már vállalkozók és szeretnék eredményesebbé, hatékonyabbá tenni cégüket. Ajánlható e kötet azoknak is, akik éppen felhagyni készülnek az üzlettel, akár ha megelégelték az ezzel járó számtalan vesződséget, akár ha külső körülmények változása kényszeríti őket e lépésre. Ha elolvassák az itt leírtakat, tán megalapozottabb döntést fognak hozni.

 

Ajánlom e könyvet azoknak, akik maguk nem vállalkozók, sőt, nem is kívánnak azzá válni, de piaci cég alkalmazottjaként szeretnék jobban megismerni a tulajdonost mozgató erőket, azt, hogyan gondolkodik – hogyan kell, hogy gondolkodjék – az üzletről egy üzletember. Ajánlom azoknak, akik egyedül vágnak bele, és ajánlom azoknak, akik társakkal, csapattal, sőt, szervezetet építve valósítják meg piaci álmaikat.

 

Ajánlható azoknak, akik kis céget visznek és nem is vágynak többre, piciként kívánnak sikeresek maradni, őket nevezi Vecsenyi János a szakirodalomban ma már elterjedt kifejezéssel hangyáknak, és ajánlható persze azoknak is, akik az átlagot messze felülmúlva, dinamikus és gyors növekedéssel mutatják meg a piacnak, így is lehet, őket hívja a szerző gazelláknak.

 

Végül, de talán legelső sorban, ajánlom e könyvet azoknak az egyetemi, főiskolai hallgatóknak, akik vállalkozás, üzleti ismeretek, vállalkozások indítása és működtetése, vagy más hasonló elnevezésekkel oktatott tárgyat tanulnak. Ma már közel 1000 hallgatóról tudunk évente, és számuk reményeink szerint dinamikusan nő évről évre, hiszen a ma egyetemistái helyzetbe kell, hogy kerüljenek, ha az életbe kilépve nem várja őket kényelmes, „nyugdíjas” állami állás, hanem maguknak, netán saját cég alapításával kell megvalósítaniuk terveiket.

 

„Ne keress, hanem teremts magadnak munkahelyet”, írta zászlajára immár egy évtizede a Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központja, támaszkodva professzora, Vecsenyi János tanításaira, közreműködésére és tankönyveire. E jelszó megvalósítását segíti a most kezünkbe kerülő kötet is. Persze senki nem lesz vállalkozó attól, hogy elolvas egy tankönyvet. De mindenki, aki vállalkozóvá kíván válni, tanulhat abból, amit Vecsenyi kötete tartalmaz, hogyan gondolkodik, tervez, kalkulál, épít, teremt a vállalkozó.

 

Nem véletlen, hogy az első fejezet 8 féle megközelítésben taglalja a vállalkozás fogalmát. Valóban, ahány megközelítés, annyiféle végeredmény, annyiféle attribútuma ennek az összetett gazdasági, társadalmi képződménynek és folyamatnak, amit vállalkozásnak, vállalkozónak nevezünk.

 

Hogyan készüljünk fel, hogyan indítsuk be és hogyan működtessük cégünket? E kérdések megvilágítása adja a könyv gerincét, és itt emeljük ki e tankönyv 3 legfontosabb jellemzőjét, mely kiemeli a szakirodalom ma már gazdag folyamából:

 

  • Példái és elemzései a mai magyar valóságból erednek. Magyar esetek elemzéséből jutunk el elméleti általánosításokig, melyek ha gyakorta egybecsengenek is a piacgazdaság nemzetközi tapasztalataival, itt és most „lefordítás” nélkül érvényesek.
  • A könyv tankönyvszerű abban az értelemben is, hogy minden fejezetet rövid összefoglaló zár, kérdésekkel, melyek megválaszolásával az olvasó eldöntheti, megértette-e a fejezetben foglaltakat és a diák készülhet a számonkérésre, valamint ajánlott irodalom jegyzéke, és ma már elengedhetetlenül hasznos linkek jegyzéke segíti az olvasók elmélyülését.
  • A könyv bár kétségtelenül igényel némi közgazdasági affinitást, netán ismeretet (vagy ezek pótlólagos beszerzését), olvasmányos, érthető, jól megjegyezhető, tanulható. Bátran kézbe vehetik és olvashatják a nem szakmabeliek is.

Karinthy Frigyes Előszó című versének kezdősora: „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek…”. Legyen ez e könyv ajánlásának mottója is, és szóljon erről Vecsenyi János műve, elmondva mindenkinek.

 

Szirmai Péter

Igazgató

Budapesti Corvinus Egyetem

Kisvállalkozás-fejlesztési Központ

 

 

 

 

 

 

Vecsenyi János: Kisvállalkozások indítása és működtetése   Perfekt Kiadó, Budapest 2009.

 

A könyvhöz közvetlenül kapcsolódó honlap: http://www.perfekt.hu

 

 

 

  

David A. Vise: A Google sztori

 

A könyv a Google-ról szóló cikkünkhöz kapcsolódik. Aki meg akarja ismerni még jobban a vállalat történetét, az a könyv segítségével - kicsit más szemüvegen át - ezt megteheti. Ajánljuk a könyvet a Vállalatépítők figyelmébe.

 

 

 

 

 

David A. Vise: A Google sztori   K.u.K. Kiadó, Budapest 2009.

 

[ vissza ] [ hozzászólás ]
1

Fellépés a Vállalatépítő portál nyitólapjára