Személyes megküzdési stratégiák
Egy vállalkozást elindítani, felfuttatni, vezetni nem egyszerű feladat. Adott esetben sok stresszel, kihívással, problémával jár. Megnézzük, milyen egyéni megküzdési módok lehetségesek, hogyan nézhet szembe, birkózhat meg az egyén a stresszkeltő helyzetekkel?
Punyi Zoltán
Sokan, amikor egy vállalat vezetőjére néznek, irigykednek a drága autót látva, a magas fizetést sejtve. Sokszor lehet is mit irigyelni, ugyanakkor nem könnyű egy vállalatot, egy vállalkozást felépíteni, vezetni. Az adott személy legtöbbször – szerepéből adódóan – egyedül van, egyedül kell vállalnia a felelősséget az eredményekért, a minőségi teljesítésért, a munkatársaiért. Terheli a gyakori bizonytalanságérzet, stresszkeltőek a problémás helyzetek, a nehéz döntések. Időnként ez a nyomás nagyon jelentősre fokozódhat, amivel nem könnyű megbirkóznia.
Lazarus és Launier (1978) vezette be a megküzdés fogalmát, amely a megterhelést jelentő helyzetekkel való szembenézést, megbirkózást jelenti. Megküzdés minden olyan megoldási kísérlet, viselkedéses erőfeszítés, törekvés, stratégia, amely a stresszel terhelt helyzet rendezését, a probléma megoldását célozza. Cél a veszély leküzdése, az egyensúly visszaállítása – érkezzen a nem kívánt hatás akár kívülről, akár belülről.
Alapvetően kétféle megküzdési módot különböztetünk meg. Ha a személy a problémára, a helyzetre, a megoldásra összpontosít, azt problémaközpontú megküzdésnek nevezzük. Ha a személy törekvése inkább arra irányul, hogy saját érzelmi terhelését csökkentse (szorongását, félelmét, fájdalmát), mert magát a stresszkeltő szituációt megoldani nem tudja, akkor érzelemközpontú megküzdésről beszélünk.
A problémaközpontú megküzdés problémamegoldó stratégiák alkalmazását jelenti. Itt az erőfeszítések az egyén erőforrásait meghaladó fenyegetések legyőzésére irányulnak. A problémaközpontú megküzdés összetevői: a célok értékelése, a helyzet elemzése, a tervezés, az önkontroll, a választás az alternatívák közül, a segítség igénybevétele, az időzítés, az asszertív konfrontáció, a végrehajtás. A változtatás lehet befelé irányuló is, amikor az egyén önmaga működését célozza meg (pl. nagyobb saját erőfeszítés, lelkesedés szükséges).
Érzelemközpontú megküzdés esetén a cél védekezni a személyes destruktív érzésektől. Jellemzően a személy a helyzetet nem tudja megváltoztatni, vagy ezt véli. A befolyásolhatatlan helyzet keltette saját negatív érzéseit azonban mérsékelnie kell, ha másként nem, a helyzet értelmezésének megváltoztatásával. Az ilyen típusú megküzdés (adaptív vagy kevésbé adaptív) összetevői lehetnek: az érzelmek szabadjára engedése, az ellenséges reagálás, az agresszivitás, az érzések tagadása, a bűnbakkeresés, a feszültségcsökkentő pótcselekvés, az érzelmi támasz keresése, a passzivitás, a tréfálkozás a problémán stb.
Az elsődleges- és másodlagos értékelési folyamatban dől el, hogy melyik stratégiát alkalmazzuk (Lazarus, 1986). Az elsődleges értékelés azt tisztázza, hogy a helyzet mit jelent, mekkora a jelentősége az egyén számára. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy „bajban vagyok-e?” Ennek kimenete határozza meg a helyzetre való közvetlen érzelmi reakciót. A másodlagos értékelésnél az egyén azt elemzi, hogy mi a teendő? Tud-e egyáltalán tenni valamit? Ezen a ponton dől el, hogy a saját értékelés szerint meg tud-e küzdeni az elsődleges értékelésben fenyegetőnek ítélt helyzettel. Ha úgy tűnik, hogy kezelhető a helyzet, akkor problémaközpontú megküzdést alkalmaz, ha nem, akkor inkább érzelemközpontú stratégiához folyamodik. Majd megtörténik a tulajdonképpeni megküzdés. Az újraértékelés során dől el az eredményesség, és hogy induljon-e újabb értékelési folyamat az elejéről.
Az úgynevezett megküzdési potenciál dimenziók (Oláh, 1996) jelentik azokat a személyiségtényezőket, amelyek az elsődleges- és másodlagos értékelés befolyásolásán keresztül hozzájárulnak az egyén megküzdési hatékonyságához. A tanult leleményesség olyan tulajdonság, amely azt támogatja, hogy a leghatékonyabb stratégia kerüljön kiválasztásra. A kontrollképesség a külső- és a belső környezet ellenőrzését feltételezi (tehát a saját belső működést is). A lelki edzettség személyiségtényezőjébe tartozik az önbizalom, a frusztrációs tolerancia, az elkötelezettség. Az optimizmus ahhoz kell, hogy az egyén egyáltalán neki induljon a feladatnak. A koherencia érzék az összefüggések megértésén keresztül segíti a hatékony problémamegoldást. Az én-hatékonyság tényezője az önismeret bevetésén át fejti ki hatását. Fontos, hogy a személy rálásson saját működésére, az önismeret itt is kiemelhető.
Mondhatjuk-e, hogy kizárólag a problémaközpontú megküzdési stratégiákat tekintjük valódi megküzdésnek, azaz leértékeljük az érzelemközpontúakat? A problémaközpontú megküzdés csak akkor csökkenti a stresszt, ha sikeres. A különböző problémahelyzetekhez való leghatékonyabb alkalmazkodás akkor várható az adott személytől, ha minél többféle megküzdési készséggel rendelkezik, és rugalmasan tudja ezeket használni a helyzet követelményeinek megfelelően.
Egy vezető esetén sok múlhat a fent említett megküzdési rugalmasságon. Egy-egy személyre jellemző az, hogy milyen megküzdési módokat használ. Ugyanakkor ezek nem teljesen kőbe vésettek, továbbá a rálátás erősítésével nő a rugalmasság is. Mert ki kell mondani: egy vállalat felépítése többnyire küzdelmes tevékenység!
Punyi Zoltán
Vállalatépítő szerkesztőség
folyoirat@vallalatepito-portal.hu
(A szerző agrárközgazdász, tanácsadó. Egyik érdeklődési területe az emberi és szervezeti alkalmazkodóképesség.)