Az innováció szerepe a kis- és középvállalkozások működésénél (interjú)
Az innováció kis- és középvállalati szerepéről kérdeztük a Magyar Innovációs Szövetség Elnökét, Dr. Szabó Gábor akadémikust.
Vállalatépítő szerkesztőség
Tanárként, kutatóként számos országban megfordult már, így kellő összehasonlítási alappal rendelkezik, hogy megítélje a magyar kis- és középvállalatok (kkv-k) nehézségeit, illetve az innovációs szemlélet jellemzőit.
Az Innovációs Szövetségben természetesen kiemelten foglalkozunk a területtel. Több felmérést végeztünk, melyek alapján az tűnik ki, hogy van néhány erősen innovatív vállalat – elég körülnéznünk például az Innovációs Nagydíj nyertesei között, ahol a kkv szektor is képviseltette magát – de ugyanakkor a kkv-k többségénél semmilyen innovációs aktivitás nem mutatható ki. Az összegyűlt adatokból kiderül, hogy az egyébként már eleve innovatívnak gondolt vállalkozások 80%-nál a fejlesztői, innovációs létszám gyakorlatilag nulla. Ezeket a cégeket igen rosszul érintette a gazdasági helyzet közelmúltban bekövetkezett negatív változása. Az innovatív szervezetek közül több azonban – némileg meglepő módon – épp a gazdasági válság alatt tudott úgy profilt, illetve stratégiát váltani, hogy most erősödve vásárolja meg sorra korábbi konkurenseit. Tehát vannak igen pozitív példák is, de ezek száma messzemenően csekély.
Említette a gazdasági válság nehézségeit. Hogyan látja, hogy a magyar kkv-k hogyan tudnak egy általános stratégiát felépíteni, hogyan vesznek részt az innovációs folyamatokban?
Erre több megoldás is adódik, de a legjobb kiindulópont, ha megfordítjuk a kérdést. Azaz: Mi történik, ha egyáltalán nincs innováció? Egy tipikus, kis létszámú – azaz körülbelül 50 főnél kevesebb munkatársat foglalkoztató – vállalkozás esetében, amely valamilyen technológia által tört be a piacra, gazdaságilag a hatékonyságon és a munkabéren kívül egyszerűen nincs más szabadsági fok. A hatékonyságot elég nehéz azon a szinten fokozni, hogy felvegye a versenyt a multinacionális cégekkel, így marad a munkabér csökkentése, ami a hazai viszonyok között nem éppen kedvező. (A munkabér terheivel való „trükközést” nem tartom szerencsés megoldásnak, de ha őszintén akarunk beszélni, világos, hogy egy nem innovatív cég a jelenlegi adózási és egyéb bürokratikus rendelkezéseket maradéktalanul betartva igen nehéz helyzetben van.) Az innováció, mint gyártási- és gazdasági folyamat optimalizációja, bármekkora szinten tartalékot termel, nagyobb rugalmasságot biztosít a globális változásokat tekintve. A MISZ javasolta olyan pályázatok kiírását, amelyben a fejlesztők bérezését lehetett volna részben pályázati forrásból fedezni, azonban számunkra érthetetlen módon az érdeklődés ezek iránt igen alacsony volt. Egy másik általunk is erősen preferált alternatíva a beszállítói rendszer kialakítása nagyvállalatokkal. Bár ilyen esetben egyfajta függőség is megjelenik, az esetleges nehézségek iparág szinten lépnek fel és nem kkv szinten. A tapasztalat az, hogy hosszú távon nagyobb stabilitás érhető el, sőt csatolt módon a világpiacra való bejutás lehetősége is adott, ami másképp igencsak körülményes. Tehát intelligens termékbeszállítói pozíciót elérni is lehet egy cél, s itt a „cél” egyben megfelelő stratégiát is jelent. Addig, amíg a kkv-k jó része a túlélésért küzd, és nem jut túl a gondolkodásban azon, hogy holnap mi lesz, nem várható el lényegi változás sem. Ha egy szervezetnek nem megy túl jól, és csak azon dolgozik, hogy holnap is legyen megrendelése, holnap ugyanezzel a problémával fogja szemben találni magát. Nem történik minőségi változás se holnap, sem egy hét múlva, sem egy év múlva. Újra és újra ezen fog rágódni, azon gyötrődni, hogy holnap mi lesz. Ilyenkor kell megpróbálni eltöprengeni azon, hogy tudunk-e valami olyat elindítani, ami miatt jövőre már más lesz a helyzet. Sajnálom a vergődő kkv-kat, akiknek közvetlen megélhetési problémái vannak. De sajnos nem tudok mást mondani, mint azt, hogy innováció nélkül, stratégia nélkül a jövőben is a fennmaradásért fognak küzdeni.
Minden cégnél előfordulnak ügyes kezű emberek, jó ötletek, módosítások, a korábbi eljárásokhoz képest. Mikor beszélhetünk tényleges innovációról?
Élesítsük egy kicsit a képet! Ha valakinek egy cégnél volt egy jó ötlete, az még nem innováció. Az ilyen ötletek általában hosszú távon nem materializálódnak. Innováció az, ami szervezetszerűen van integrálva a vállalat működésébe. Fontos, hogy úgy tekintsen a cégvezetés az innovációra, mint a vállalat egy hierarchikus részére, mint egy értékes saját termékre, ha úgy tetszik. Az innovációnak két jelentős ismérve van: újdonságnak kell lennie, és gazdasági eredményben kell realizálódnia. Ez persze lehet közvetlen bevétel, de megfelelő piaci helyzet is. Ami csak új, az az Innovációs Szövetség számára nem innováció, mint ahogy az sem, ha valaki gazdasági eredményeit növeli, de újdonságérték nélkül. Természetesen az ügyes ötleteket sem szabad elvetni, ezek kiaknázása lehet egy innovatív stratégia része. Ezekre sokféle megoldás létezik, ami főként a multinacionális cégek esetén figyelhető meg leginkább, de több hazai kkv esetében is fellelhető már. Innováció az a tudatos termék- és eljárásfejlesztés, melynek célja az adott termék, szolgáltatás jobb, hatékonyabb paraméterekkel való generációja, ami a cég gazdasági erősödését valósítja meg.
Mi a véleménye, milyen mértékben integrálódnak a kkv-k innovációs folyamatai az egyetemek, főiskolák K+F tevékenységéhez?
Ezen a területen nagyon sok javítani való van, elég sok a kommunikációs zavar mindkét oldalról. Részben a kkv-k többsége nem jut el addig a gondolatig, hogy egy oktatási intézményt keressen meg problémáival, másrészt a felsőoktatási intézmények egy része nem elég rugalmas ehhez. A kkv általában nem gondolja, hogy az ő megoldandó problémáival akár egy oktatási intézményt is megbízhatna. Az egyetemek, főiskolák viszont gyakran hosszú távú, százmilliós nagyságrendű megbízásokra várnak, néhány milliós tétel (esetleg közös pályázattal) általában nem túl inspiratív, hogy felmérjék saját kompetenciájukat a problémát illetően. Azt gondolom, hogy az oktatási intézmények és az ipar közti kapcsolatokat mindenképpen lényegesen erősíteni kellene, leginkább a kkv szektorban. Az egyetemek, főiskolák olyan tudásközpontok, melyek globálisan tudományos információt termelnek a világ számára, de elengedhetetlenül fontos, hogy a lokális kutatói, mérnöki szükségletet is ki tudják elégíteni. Természetesen nem lehet, és káros is lenne egy olyan kényszer, amelynek hatására az adott kutatási területtől függetlenül mindenki a kkv-kal foglalkozzon, de az sem elfogadható, hogy egy sereg nemzetközi hírű tudósnak ne legyen affinitása annak a környezetnek a problémáihoz, amelynek ő maga is részét képezi.
Sokat hallani a pályázatok fontosságáról. A hazai kkv-k nagy része tőkehiánnyal küzd, így inkább a nagyobb cégeknek kedveznek az általában magas tőkehányadot elváró pályázati rendszerek. Milyen szerepe lehet ezek alapján a pályázatoknak az innováció elindításában, fenntartásában a kkv-k szintjén?
Ez egy érdekes kérdés, mert véleményem szerint a pályázatoknak léteznek igen realizálható veszélyei, például a „megélhetési pályázás” kialakulása. Ilyenkor a cég már nem a piacot figyeli, hanem a következő pályázati lehetőséget, feladva a gazdasági helytállás és az egységes stratégia gondolatát is. A másik nagy hibája a pályázati rendszereknek pont a kkv szektorban az, amikor érthetetlen módon a pályázatkezelőnél fél éves, gyakran akár az egy évet megközelítő késések jelentkeznek a kifizetésben. Ez még egy jól strukturált stratégiával rendelkező kkv-t is képes meggyengíteni. A pályázatok által kiszabható támogatás-intenzitás változó. Ezt jórészt az EU-s keretszabályzatok rögzítik, ezen nem lehet változtatni. Olyan pályázatot célszerű választani, ami leginkább testre szabott, kedvező. Ez azonban nem minden. A pályázat célja is nagyon fontos. Tegyük fel a kérdést ilyen esetben: „Megvalósítanánk-e azt, amire pályáztunk pályázat nélkül is?” Ha a válasz igen, azonban a megfelelő tőke híján csak lassabban, például 2-3 év múlva jutnánk el oda, ahova a pályázott tőkével hónapok alatt, akkor nem szabad késlekedni. Ha viszont az, hogy teljesen más irányba haladunk, de a pályázat kedvéért változtatunk a meneten, akkor az ilyen próbálkozások rendszerint elaprózódnak és kudarcot vallanak.
Sok esetben a megfelelő szervezeti működés gátja a szükséges belső kommunikáció, illetve a kommunikáció, a szerevezés metodikájának hiánya. Mi ezzel kapcsolatban a meglátása a kkv-k innovációját tekintve?
A magyar kkv-k egy része egyszerűen azért van, – azt nem mondom, hogy halálra ítélve – de legalább is egy nagyon szűk pályára szorítva, mert legtöbbször maga a vezetés nem képes túlnőni önmagán. Miért is nem nagyon szokták a magyar kkv-k elhagyni azt a bizonyos 50-es létszámot? Azért, mert ez a maximum létszám, amit még egy ember is „szatócs” bolt módjára el tud vezetni. Innen kezdve kellene ugyanis a részmunkákat függetleníteni, folyamatokat kiadni, profi menedzsmentet alkalmazni. A tulajdonos általában nem képes korábbi hatáskörét megbontani. Ő minden: tárgyalni megy, üzletet néz, műhelyt látogat, tud mindenről mindent, így érthető módon fejleszteni már nem marad elég háttere. Az ilyen cég, szoktam mondani, kétféle módon mehet tönkre: ha nincs megrendelése, vagy ha van. Ha ugyanis bejön egy olyan ígéretes üzlet, ahol a megrendelő a cég jelenlegi kapacitásának többszörösét venné igénybe, ahhoz fel kell futtatni a céget. De ahhoz mit kell tenni? Hitelt kell felvenni, gépeket kell telepíteni, embert kell szerezni, nagyobbá kellene válni. Ez az a pont, ahol elakad a cégek egy jó része, vagy még rosszabb esetben átlépi ezt a határt az eredeti struktúrával. Találkoztam olyan megbomlott céggel, ahol a gyenge pont a volt tulajdonos eltúlzott befolyása volt a napi döntésekben. A teljes működést már nem látta át, a felállított, egyébként profi menedzsmentet pedig nem hagyta dolgozni, ami jelentős diszharmóniát váltott ki. A nem megfelelő viselkedési minták, kommunikációs sémák a vállalat szerkezetében igen komoly akadályát jelentik a kkv-k fejlődésének. Ennek orvoslása különösen fontos, ha figyelembe vesszük, hogy a GDP kb. 60 %-át ők állítják elő.
Köszönöm hogy megosztotta gondolatait kérdéseinkkel kapcsolatban!
i
Vállalatépítő szerkesztőség
folyoirat@vallalatepito-portal.hu
Dr. Szabó Gábor
A Szegedi JATE-n 1978-ban szerzett fizikus diplomát. 1994 óta a JATE Optikai és Kvantumelektronikai tanszékének egyetemi tanára, 2004 óta az MTA levelező tagja. Kutatómunkájának központjában a lézerek fejlesztése, az ultragyors spektroszkópia, valamint optikai módszerek ipari és orvosi alkalmazásainak tanulmányozása áll. Munkatársaival ipari és környezetvédelmi mérésekre alkalmas nagyérzékenységű gázanalizátorokat fejlesztett ki. 20 éve oktat a Szegedi Tudományegyetemen. ELFT Schmied Rezső-díjat, MTA Fizikai Díjat, Akadémiai Díjai, Gábor Dénes-díjat kapott. A Magyar Innovációs Szövetség Elnöke.
