Egyéni-, team- és csoport coaching

 

Az emberek közötti, illetve az emberen belüli szervezeti, munkahelyi elakadások kezelésének kiemelkedő eszközeként tartjuk számon a különböző coaching módszertanokat. Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy mi mást értünk coachingon, mint a piac legtöbb szereplője. Sokan egy pontosan körülhatárolt probléma fejlesztendő céllá való átfogalmazását, és a cél gyors elérését értik rajta. Mások a kompetenciák fejlesztését tartják a legfontosabbnak. Szerintünk ezek csak a problémák egy bizonyos körénél lehetnek hatékonyak. Megközelítésünk a közös munkát a coach és a coacholt kapcsolatában is tükröződő, az eredeti problémával összefüggő érzésekre, történésekre alapozza. Ennek során nagyon fontos a keretek tartása, a közös célok meghatározása, a közös megértés, a közös gondolkodás. 

A Mátrix trilógia első részében Neonak választania kell két kapszula között. „Ha a kéket veszed be, a játéknak vége, felébredsz az ágyadban és azt hiszed, amit hinni akarsz! De ha a pirosat, maradsz Csodaországban és én megmutatom, hogy milyen mély a nyúl ürege!” Aki a coaching piros kapszuláját választja, megismerheti és megértheti azt a belső, illetve kapcsolati világot, amely a jelenleg vélt világa mögött van, és amely valójában az elakadásaiért, a terheiért felelős. A módszertan szupervízió alapú, azaz először több oldalról alaposan körbejárjuk a hozott problémát, a személyiség munkahelyi vonatkozásait (és csak a munkahelyi vonatkozásokat), kibontjuk az ellentmondásokat, a rejtett világot. Az érzések, az elakadások feltárásának, megértésének nem könnyű lépései után a coacholt saját maga fogja tudni, hogy mit kell tennie. 

Ez a módszertan komoly szakmai felkészültséget igényel. A VENIENS coachai pszichológusok, pontosabban különlegesen képzett pszichológusok. Analitikus, csoportanalitikus képzettséggel és gyakorlattal rendelkeznek, amely garancia a speciális módszertan végig vitelére és a minőségi munkára. Minden coaching folyamat felett, eggyel magasabb absztrakciós szinten saját szupervízió is áll, amely garancia arra, hogy ne történjen félreértelmezés, „az eset félre kezelése”. 

Az egyéni coaching során páros helyzetben, több ülés sorozatán keresztül dolgozik együtt a coach és a coacholt. Csoport coaching esetén különböző szervezetekből jövő résztvevők kis csoportja dolgozik együtt közösen a coach vezetésével ülésről ülésre mindig más valaki felvetett problémáján. A Team coachingban a résztvevők ugyanazon közösség részei és a fókusz az egymás közötti kapcsolatokon van.

 

Copyright © – VENIENS Consulting – Minden jog fenntartva!